summer
Showing posts with label summer. Show all posts
Showing posts with label summer. Show all posts
07 June 2021

Laza nyári outfit


Annyira örülök, hogy végre itt a nyár, már nagyon vártam. Ebben az évszakban szeretek a legjobban öltözködni, mert csak felkapok egy ruhát, meg valamilyen lábbelit, és már mehetek is. Egy ilyen laza, hétköznapi szettet mutatok be a mai bejegyzésben. 



Egy együttműködés keretében választottam ezt az orgonalila smokkolt ruhát a bonprix oldaláról. Először a színe fogott meg, de tetszik a smokkolt anyaga és a kis fodrok is. Összességében elég nőies, de lezserebb outfitet szerettem volna, ezért egy fehér sportcipőt vettem fel hozzá, valamint egy fehér oversized (valójában férfi) inget. 



Ruha | bonprix
Ing | Reserved
Cipő | Puma Smash V2



Love,

21 August 2020

My Summer Home Decor


Sajnos nemsokára vége a nyárnak, de a téli és a tavaszi után meg szerettem volna mutatni, ebben az évszakban hogyan dekoráltam a nappalinkat.



Amikor egy éve ebbe a lakásba költöztünk, teljesen üres volt, csak a nappaliban állt a szekrénysor, amit eddig nem mutattam meg, de egy részletet most láthattok belőle a fotókon. A dohányzó asztalunk már megvolt, és ahogy beszereztük a kanapét, majd a szőnyeget, a színvilág (fehér-bézs-világos barna) adott lett. A helyiség és a bútorok összképéről nekem egy natúr, sivatagos tematika jutott eszembe. Tél lett, mire a képkeretek a falra kerültek, és akkor valahogy idegennek tűnt egy ilyen nyárias stílus, így jött végül az ötlet, hogy minden évszakban egy kicsit más legyen a dekoráció hangulata. Az eddigiek közül nekem ez az abszolút kedvencem. 



Sokáig kerestem ide illő díszpárnákat, de sajnos nem találtam olyat, ami tetszett volna, így ezek az egyszerű, barna és bézs darabok kerültek a kanapéra. A fonott tárolók, a szárított virág és az élő növények egy kellemes, természetes fűszerezést adnak az egész miliőnek. 



Sokáig tartott mire összeválogattam a képeket a galériafalra, de elégedett vagyok a végeredménnyel. A szövegeset most is én terveztem, a többit ingyenes oldalakról töltöttem le.



Mivel ebben a helyiségben minden olyan szögletes, szerettem volna valamilyen kerek(ebb) elemet is. A dohányzóasztal lecserélésére gondoltam eredetileg, és megtaláltam ezt a szép, üveglapos, falábú kis asztalkát, ami 12 000-ről volt leárazva 4000 forintra a Praktikerben. Végül rájöttem, a mérete miatt mégsem alkalmas, ugyanis mi általában eléggé kihasználjuk a meglévő dohányzóasztal felületét, így egy kiegészítő elem lett belőle a kanapé mellett. 



Fonott tárolók - JYSK
Bézs pokróc - Pepco
Rosegold kaspó - Pepco
Képkeretek - Pepco
Arany kis tálca - KIK
Locsolókanna - IKEA
Poháralátétek - Pepco
Szőnyeg - Praktiker

Love,

22 July 2020

My Favorite Summer Outfit


Nehéz olyan fehér ruhát találni, ami nem túl átlátszó, ezért megörültem, amikor a kezembe akadt ez a gyönyörű darab, ráadásul leárazva, a Reservedben. Nagyon tetszik az anyaga és hogy ilyen lenge, de mégis van egy szép tartása. Rögtön a kedvenc nyári ruhámmá vált.
A nyakkivágása nyakláncért kiáltott, szerintem remekül illik hozzá ez a gyöngyös.
A szalmatáskánál tökéletesebbet nem is tudok elképzelni ehhez az összeállításhoz - ezt a bonprixtől kaptam egy együttműködés keretében.
A fehér szandál pedig egy korábbi turis szerzemény




Nektek mi most a kedvenc nyári szettetek?



Ruha - Reserved
Táska - bonprix
Szandál - Red Herring (Háda)




Love,
26 July 2019

13 ok, amiért a nyár a kedvenc évszakom


Kétségtelenül a nyár a kedvenc évszakom. Legszívesebben egy olyan helyen élnék, ahol örökké nyár van.

Összeszedtem 13 dolgot, amit különösen szeretek ebben az évszakban:

1 | Meleg van. Tudom, sokan pont ezért nem kedvelik ezt az évszakot, de én nagyon fázós vagyok, és ha választani kell, akkor inkább izzadjak, mint fázzak.

2 | Nagyon szeretek napozni. Maga a tevékenység is kellemes kikapcsolodás, és tetszik, amikor szépen le van barnulva a bőröm.

3 | Olyan jó, hogy hosszabbak a nappalok. A téli sötétség engem mindig nyomaszt, de nyáron sok a fény.

4 | Nem szeretek rétegesen öltözködni, és ebben az évszakban nincs is rá szükség. Csak felkapok egy lenge ruhát meg szandált, és már mehetek is.

5 | Lehet, hogy ez egy kicsit furcsa, de én nagyon élvezem, hogy szabadon lehetnek a lábaim: nem zárt cipőbe csomagolva, hanem egy szandálban vagy papucsban, sőt akár mezítláb is.

6 | Most a háziasszony szól belőlem, de hát ez is egy fontos előny: mosás után gyorsabban száradnak a ruhák. Ha kiteregetek a kertbe, egy-két óra alatt minden megszárad.

7 | Ilyenkor a legjobb strandolni -legalábbis kültéri medencékben vagy természetes vizekben.

8 | Az éttermeknél, kávézóknál vagy csak otthon a teraszra ki lehet ülni, és úgy, a szabadban elfogyasztani egy jó kávét vagy egy finom ételt.

9 | Utazni minden évszakban nagyszerű, na de egy jót nyaralni igazán csak nyáron lehet. Az elmúlt években inkább külföldre látogattunk többször, de jövőre szertnék egy jó kis retró balatoni pihenést.

10 | A fagyi a kedvenc édességem, és bármelyik évszakban örömmel fogyasztom, de valahogy nyáron esik a legjobban.

11 | A tél olyan szürke és kopár, de nyáron minden zöldell, virágzik - élénk színek vesznek körül. Az egész légkör vidámabb.

12 | A legkedvesebb emlékeim többsége is ehhez az évszakhoz köthető (pl. diplomázás, esküvő, táborok, utazások stb.).

13 | Bár nekem már nincs nyári szünetem, ebben az időszakban mégis szabadabbnak érzem magam.


Nektek melyik a kedvenc évszakotok, és miért?

Love,
24 July 2019

Summer Wedding Guest Outfit


We were invited to a wedding last weekend, and we had a little time before the ceremony to take pictures of what I was wearing as a guest. I found this fabulous dress in a second hand shop a few weeks ago and when I tried it on, I instantly knew it was going to be my outfit for the occasion. I love its shape with the asymmetric hemline and the special shoulder details, also its pattern and colors. I bought the sandals from a thrift store, too, and they go with the the dress perfectly, thanks to their neutral shade.

A hétvégén esküvőre voltunk hivatalosak, és a szertartás előtt jutott egy kis idő, hogy lefotózzuk, mit viseltem vendégként. Ezt a mesés ruhát néhány héttel ezelőtt találtam a turiban, és amikor felpróbáltam, rögtön tudtam, hogy ez lesz majd rajtam. Nagyon tetszik a formája az aszimmetrikus aljjal és a különleges vállkialakítással, a mintázata és a színei. A szandált is nemrég turiztam, és semleges árnyalatával tökéletesen illik a ruhához. 









Dress | Ruha - Tally Weijl (Háda)
Sandals | Szandál - Steve Madden (Háda)


Love,
06 August 2015

Outfit of the day | VIDEO


Felkerült az első outfit videó is a Youtube csatornámra: egy igazi lányos, nyári szett. Remélem, tetszeni fog Nektek! Ha még nem tettétek meg, iratkozzatok fel a csatornámra, hogy ne maradjatok le az új tartalmakról.

My very first outfit video is up on my Youtube channel: a girly summery one. I hope you'll enjoy it. Subscribe to my channel so you won't miss any new content. 



Love,
03 July 2015

Nyári Szépségápolási Kedvencek

Már régen írtam kedvenc szépségápolási termékekről, így a nyár most jó apropó erre. Ezek olyan kencék és eszközök, amiket gyakran használok ebben az évszakban. Nekem nagyon beváltak, ezért tudom őket bátran ajánlani Nektek is.

@niksboxblog