26 July 2018

Háda Haul | Július 2018


Az elmúlt időszakban megint találtam pár remek holmit a turkálóban, most főként kiegészítőket. Mindet kilós Hádában vásároltam, így nagyon jó áron jutottam ezekhez a szinte új dolgokhoz.


Annyira csinos és nőies ez a csipkés blúz (Dorothy Perkins), nem tudtam otthagyni. Nyáron magában, télen pedig egy blézert fölé húzva jól kihasználható egész évben. 


Ez az én csoda szandálom (Marks&Spencer). Annyira tökéletes számomra: egyszerű kialakítású, de mégis elegáns, gyönyörű a színe, pont jó a magassága és a masni rátét pedig mesés. Nagyon vigyázok rá, és csak alkalomszerűen viselem, nehogy tönkremenjen. A születésnapi és egy másik outfit bejegyzésemben már láthattátok rajtam is. 


Volt már korábban egy nagyon hasonló balerina cipőm (Hot Soles), szintén a turiból, de az sajnos tavaly tönkrement, ezért nagyon megörültem, hogy találtam utánpótlást. 


Ez az egyszerű szandál (Red Herring) remekül jön a hétköznapokra, a színének köszönhetően sok szettemhez fel tudom venni. 


Általában csak vékony öveket szoktam hordani, így mindig jól jön egy-egy új darab, szürkém eddig még nem is volt. 


Tavaly fedeztem fel magamnak ezeket a bandana típusú kendőket, akkor vettem is egyet a Primarkban. Most pedig ezt a pirosat vásároltam meg, ami szuperül fog mutatni egy sima póló-farmer kombóval. 


Végül ezt a vidám színű kis táskát (Peacocks) szereztem még be. 

Ti találtatok mostanában valami jót a turiban?

Love,

1 comment:

  1. Augusztus közepén konkrétan egy kilós Háda szomszédságába költözünk. Nem viccelek, az udvarunk az ő udvarukkal lesz szomszédos...már előre féltem a pénztárcám.

    ReplyDelete