15 July 2017

Teljesítettem egy 30 napos kihívást


Rájöttem: azok közé tartozok, akik azt HISZIK magukról, hogy elég vizet isznak. Éppen ezért megörültem neki, amikor nyár elején meghívott a BWT (Best Water Technology), hogy vegyek részt a 30 napos vízivási kihívásukban. Ebben ráadásul segítettek egy vízszűrő kancsóval, ami nemcsak javít a víz minőségén, de magnéziummal is dúsítja. Nekiálltam hát, és minden nap megittam 3-3,5 liter vizet, ami azt jelentette, hogy naponta háromszor kellett újratöltenem a kancsót, de nagyon egyszerű az utántöltése, és még egy elektromos számláló is mutatja, éppen mennyinél tartok.




Így több mint egy hónap után már nem is kell olyan tudatosan odafigyelnem arra, hogy eleget igyak, mert a szervezetem annyira megszokta a napi 3-3,5 liter vizet, hogy már ez lett a természetes. A másik pozitívum, hogy a belülről való hidratálás tényleg sokat segít az olyan vízhiányos és száraz bőrön mint az enyém. Persze a testápoló krémekre még mindig szükségem van, de ha egyszer-egyszer véletlenül kimarad, az sem okoz már problémát. 
Illetve úgy érzem, az ilyen kihívások (legyenek bármilyen kicsik) segítenek a jellemfejlődésben is, hogy kitartsunk egy elhatározásban, állhatatosak legyünk és új, jó szokásokat vegyünk fel. 



Én egyébként szeretem a csapvizet, és fontosnak tartom megjegyezni, hogy Magyarországon kivételesen jó minőségű az ivóvíz. Vannak helyek, ahol ahol nincs fogyasztásra alkalmas víz, mi meg ivóvízzel öblítjük le a wc-t...
Tudom, hogy vannak, akik ennek ellenére nem tudják meginni a csapvizet, nekik jó alternatíva egy ilyen vízszűrő kancsó, mert sokkal környezetbarátabb, mint a rengeteg PET palack szemét, ami az ásványvízzel jár, és árban sem jön ki többre.



Ti teljesítettetek mostanában valamilyen kihívást?

Love,

4 comments:

  1. Gratulálok a teljesítményedhez! Nekem van egy fél literes üvegem a munkahelyemen, azon figyelem, számolgatom, mennyit iszok egy nap. Igyekszem odafigyelni rá. Egy hátránya csak, hogy gyakran kell pisilni járni :D na de ennyit megér a dolog :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm! Hú, ne is mondd! Én amúgy is gyakran járok pisilni, még ha nem is iszok, hát még mostanában, hogy ennyi víz lemegy! :D

      Delete
  2. Nagyon klassz kihívás! Sajnos sokszor én sem iszom eleget és már csak akkor veszem észre amikor megfájdul a fejem... :/
    Jól sikerültek a fotók! :) {Szívószál :-)}

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó, igen, velem is előfordult már. :/ Egyébként tényleg ha az ember 3-4 hétig tud koncentrálni valamilyen új szokásra, akkor az beépül, és természetessé válik.
      Köszi, egy kis a-színfalak-mögötti titok: teljesen egyedül készítettem a fotókat. :D
      Igen, a szívószálak nagyon jól jöttek. ;)

      Delete

@niksboxblog