![]() |
Kép: cosmopolitan.hu |
Tavaly már írtam a Cosmopolitan Digital Divas eseménnyel
kapcsolatos remek élményeimről, így nagyon örültem, amikor meghívást kaptam az
idei, október 16.-i Cosmopolitan Blogger Day rendezvényre is. Bár Pécsről három-három
óra volt az oda- illetve visszaút, és elég korán kellett kelni, de mindenképpen
megérte. Persze szokásomhoz híven késtem, mert egyszerűen képtelen voltam a
legkorábbi vonathoz felkelni…
Dress | Ruha - River Island (Háda)
Belt | Öv - Háda
Thights | Harisnya - Tezenis
Boots | Csizma - Select (Háda)
Bag | Táska - Háda
Helyszínül ezúttal a Magyar Telekom Tölösi Konferencia Központ szolgált. A program egész napos volt: színvonalas, inspiráló szakmai előadások hangzottak el a blogolás, a vlogolás és a közösségi oldalak témaköreiben, amelyeknek több ismert szereplője is részt vett, különböző cégek termékeivel lehetett ismerkedni a standoknál, emellett pedig bőségesen elláttak bennünket étellel és itallal.
Az egyetlen szomorú dolog számomra az volt, hogy idén valahogy kevesebb időm jutott beszélgetni, ismerkedni, de azért –ha esetenként csak futtában is- sikerült szót váltani néhány kedves blogger-barátnővel, ismerőssel, például Pankával (Panka’s Beauty), Zsófival (Kittenish), Rékával (Habfürdő), Ágival (Csak csináld! Magadért), Vivivel (KVszünet), Zsuzsival (Suz’n Világa) és együtt ebédeltem Ágival (Zenzero).
![]() |
Távozáskor egy magazint és termékmintákat tartalmazó kis ajándékcsomagot is kaptunk. |
A végéből is le kellett egy kicsit csípnem, hogy ne az utolsó vonattal utazzak, mert az már nagyon későn ért volna haza, de a nap legnagyobb részén így is részt vettem. Hálás vagyok, hogy ott lehettem, és részese voltam ennek az élménynek. Ha lesz, jövőre is megyek.
Love,
Facebook | Instagram | Youtube | Bloglovin | Magyar Blogok
Úgy örültem, hogy személyesen is találkozhattunk! :)
ReplyDeleteÉn is nagyon! Már vártam, hogy találkozzunk! :) Remélem, hamarosan lesz lehetőségünk ismét! <3
Delete