19 August 2019

Our First Home


Nagy kedvenceim a lakberendezési témájú videók és blogbejegyzések, és én magam is terveztem, hogy ha majd minden a helyén lesz, megmutatom a mi kis lakásunkat. Ahogy az lenni szokott, végül sohasem érte el a "tökéletes" állapotát, aztán meg már nem is tartottam annyira érdemesnek megosztani, mert elég kis egyszerű. Viszont pár héttel ezelőtt elköltöztünk, és mégis szerettem volna dokumentálni az első otthonunkat.

Öt éve, néhány hónappal az esküvőnk előtt kezdtünk el lakást keresni, ahol majd együtt élhetünk. Ez volt az első és egyetlen ingatlan, amit személyesen is megnéztünk, mert valahogy rögtön tudtuk, hogy ez lesz a mi közös otthonunk. Amolyan titkos kis vágyam volt, hogy új építésű lakásban lakhassunk, de friss házasként nem tűnt elérhetőnek, aztán mégis rátaláltunk erre. Nagyon kellemes környéken, zárt lakóparkban, kedves tulajdonostól, kedvező bérleti díjjal tudtuk kivenni. Valódi isteni áldás volt.


A lakás amúgy kicsi, mindössze 30m² a területe. Egy szobából, egy konyhából, egy fürdőszobából és egy előtérből áll. Mi kényelmesen elfértünk benne, nem éreztük szűkösnek. Hasznos volt, mert így nem halmoztunk fel felesleges dolgokat, csak az került be, amire tényleg szükség volt.



A szobába először egy kinyitható kanapé került, hogy egyszerre tölthesse be a nappali és a hálószoba funkciót, de aztán pár hónappal ezelőtt lecseréltük egy rendes ágyra.
A helyiség színvilágát a barna és a bézs kombinációja jellemezte, egy kis türkizzel fűszerezve.


A fotók egy része már a közvetlenül a költözés előtt/alatt készült, így bizonyos részek -mint például a fenti képen látható polcok- már üresek.
Az ajtó melletti falrészen volt még egy komód és a tükrös fésülködőasztalom, de sajnos ezt a területet már nem volt alkalmam lencsevégre kapni.



Talán a kedvenc részeim a terasz és a kb. 50 m²-es kis kert voltak, amik remekül ellensúlyozták a lakás méretét.


Kanapé - JYSK
Dohányzóasztal - IKEA
Szőnyeg - IKEA
Előszobafal - KIKA
Fürdőszobai polcos szekrény - IKEA
Kerti bútor - IKEA
Ágy - Mömax (másodkézből)
Szekrények - Ilosfai Bútorház


Ez a kis lakás mindig a szívünk csücske marad, hiszen itt töltöttük közös életünk első éveit. Azonban eljött az ideje, hogy tovább lépjünk, és egy nagyobba költöztünk. Hamarosan megmutatom az új otthonunkat is.

Love,

2 comments:

  1. Óó, az utolsó kép alapján nagyjából sejtem, hol lehetett, szüleimhez közel :) Biztosan hamar belakjátok az újat is, főleg, ha saját lesz. Mi nagyon sokat dolgoztunk a lakásunkon, sokmindent magunk csináltunk, bútorokat szereltünk, ahogy épp gyűlt a pénz a malacperselyben, nagyon élveztem ezt az időszakot. Kíváncsian várom majd a képeket :)

    ReplyDelete
  2. This site is really good. cam balkon modelleri

    ReplyDelete

@niksboxblog